Széchenyi Terv Plusz – TOP+ pályázatokSzéchenyi 2020 – TOP pályázatok

Köszöntő

Szeretettel köszöntöm Kozárdon!

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt településünk hivatalos honlapján! Kozárd a Cserhát ölelésében, a Palóc Út egyik gyöngyszemeként várja mindazokat, akik a természet közelségére és a hagyományok tiszteletére vágynak.

Büszkék vagyunk közösségünkre, a festői környezetre és azokra a fejlesztésekre, amelyekkel évről évre élhetőbbé tesszük falunkat. Kérem, érezze otthon magát oldalunkon, és bízom benne, hogy hamarosan személyesen is üdvözölhetjük vendégszerető településünkön.

Dr. Hajasné Banos Márta

Polgármester

Kozárd község címere

Ismerje meg Kozárdot

A Cserhátalja festői völgyében megbúvó kis település tiszta levegőjével, esztétikus, gondozott környezetével, történelmi értékeivel és hagyományaival hívogatja a térségbe látogató turistákat.

A 170 fős falu a Kelet –Cserhát Tájvédelmi Körzet határán fekszik. A falu környéke a bronzkor óta lakott, a XV. századtól a Derencsényi, majd a Kalonday család birtoka volt.

A XVIII. századtól a szlovák jelenlétet igazolják a falut övező földrajzi nevek is: Travnyik, Pohánka, Dubina.
2006-ban kiépült a szennyvízcsatorna-hálózat önálló tisztítóművel, megépült a multifunkciós Faluház, s 2023-ra elkészült az újjáépített Kohut kúriából a Természeti Értékek Háza.

A Vadvirág étterem mangalica, szürke marha és vadételekkel, valamint környékbeli juh- és kecskesajtokkal készült ételkülönlegességeket kínált, de a komplexum 2023 óta új tulajdonosra vár. A falu turizmusának aranykorában emellett 8 vendégház biztosította a vendégfogadás feltételeit. Napjainkra az 5 szobás Aranykorona és a luxus igényeket kielégítő, fürdőmedencés Levendula Vendégház a legkeresettebb.
A falu déli oldalának első utcájában (Rákóczi út) 2023-ban megnyílt a Kozárdi Kamra, amely éttermi szolgáltatásokat is kínál. Kozárd napjainkra a Cserhát ökoturisztikai célpontja és a hagyományos magyar és palóc gasztronómia kedvelt helye.