Sose halunk meg! 

2007-10-05
Fotó: Katkó Tamás

Hangoljunk! – adja ki a parancsot a gyerek, a nagyobbik, a tizenkét éves, ezzel is mutatva, ki a f?nök, a lejátszó gombja be, és bumm, beledübörög a motor csöndes dorombolásába a zene. Jó, jó ez a Szkítia, mondom bátortalanul, de ilyen hanger?vel?! A kisebbik, a lány talán mellém áll, gondolom, de a fenét, ? is hangosan szereti. Csak így lehet hallgatni – válaszolja, enyhe kioktatás a hangjában.

Közben kanyarog az út a varázsos Cserhátban, a tájvédelmi körzetet peremén, szép nev? falvak karéjozzák: Garáb, Fels?- és Alsótold, Cserhátszentiván, Kutasó, Bokor, Buják – aztán a képzeletbeli holdsarló öblös részében le a Cserhátalji völgybe. Megállók tarkítják az utat, meg kell állni – hol egy szép út menti kereszt, hol a legel? birkák látványa fog meg, vagy csak a dombok békéje. Hegyek, völgyek között járok, Szívemen ezeréves átok, Hegyek, völgyek, álljatok meg, Hadd panaszkodjam el nektek – hallik a lemezjátszóból, a Szkítia nem fárad. És a Bableves csárda után nem sokkal egyszer csak el?t?nik Kozárd. A Palóc Út nevezet? turista-óriáskör szeretni való, barátságos pontja.

A Cserhát keleti lábánál vagyunk. Északnyugat felé a Bézma, a Közép-hegy, vulkanikus andezittakaróval, odébb meg lajtamészk?, amely a beavatottak szerint a Pannon-tenger emlékét ?rzi. A középkorban itt két település is volt, Kozárvölgy és Varaskalapács.

Az 1633-as török kincstári adóívek szerint Kozárdon három adóköteles háztartás van. A 18. század után a falut Esterházy Miklós herceg és a Marsovszky család birtokolta.

Középkori faluszerkezetét máig meg?rizte a település. Legnevezetesebb értéke a központban álló harangláb. A kis m?remek klasszicista stílusú, 19. századi.

Nem messze öreg kastély áll, régi méltóságából keveset még ?riz. Föntebb, a Pogányvár-hegyen már semmi sincs, az egykor földvárnak csak az emléke van ott. A környéken erd?s magaslatok, gyümölcsösök, szántók hasogatják a dombokat.

Falunap van a csöppnyi településen. Mindenki az utcán, talán mind a 187 ember (mert ennyien lakják). Tavaly óta eggyel n?tt a lélekszám. Mondják a kozárdi titkok tudói, ez a falu nem sorvad, inkább megy el?re. Munkahely is van éppen elegend?. Még annak az egy szem embernek is lenne, aki éppenséggel nem akar dolgozni, de neki tényleg nem akaródzik, így aztán a munkaképesek százszázalékos foglalkoztatási statisztikáján egy parányi csorba van.

A fakápolnában kezdjük. Ez Kozárd új ékessége, tavaly szentelték. Meghitt imahely, méltó kulissza a szentmisékhez, a közös falusi rítushoz. Szárnyas oltárán Szurcsik János festményremekei. A kápolna fölött üvegpiramis, el?tte a Zenél? Angyal szobra. Tet?kilátóról nézhet mise után szét az ember. Most nagy a felfordulás. Lovasok vonulnak a f?utcán, kisbíró dobol és hirdet, számvetést készít az egy évr?l, amióta nem volt itt szüretünnep. Most van, de igazi szüret nélkül, a termés nagy része ugyanis elfagyott. Vajon mi adja ezen az ?szön a híres kozárdi vadászbort? Szilvapálinka is tán csak mutatóba lesz, mert az ahhoz való is jórészt elpusztult, ahogy az almáskertek kincsei is oda.

Indulnak a hintók, vonul a menet, ott a hegybíró meg a szüreti bíróné is bujáki díszben. Hozzák a palócruhás lányok a rúdon függ? sz?l?gúlát, mert egy kevés azért maradt, amit nem vitt el a tavaszi hirtelen fagy. Nyomukban a maskarások, sok fiatal között néhány id?sebb is, mint a falu mindig jókedv? embere, Fecó, cs?szruhában.

Az Almavölgybe tart a sokaság. Ott már készülnek a zenészek, az üstök alatt éled a t?z, a palóc kézm?vesek kirakják a portékát. Török János Szécsényb?l jött, a palócföldi népi iparm?vészek egyesületi elnöke ?, de itt most nem elnök, hanem kosárremekek készít?je. Nemsokára körülveszi a bámész sereg. Kis kovácsm?helyt telepít a rétre Tóth Attila. Fels?petényb?l jöttek, társával bemutatót tartanak. Aki kéri, annak kovácsolnak, kiverik az üll?n a legkülönlegesebb kívánság szerint valót is. Asztalosmesterséget tanult a fiatal kovács, aztán átnyergelt a vasra, nem hiába. Míves munkái sorakoznak a tölgyasztalon.

Odább lovagolni tanulgat egy rakás kisgyerek. Egy sátorban a tojáspatkoló asszony, Ferenczi Éva kollekcióját csodálják, és a vanyarciak, terényiek, szenteiek hímzéseit. Az ? finomságukból, a helyben sütött kalácsból is kerül az asztalra. Nedeliczki Teréz, a Nógrád-Hevesi Szlovákok Egyesületének elnöke, a térségben ismertté lett civil kezdeményezés kiötl?je arról beszél a sátor vendégeinek, hogy náluk sosem áll meg az élet, minden évszakban kitalálnak valamit, ami Vanyarcra és környékére vonzza az idegent. Prospektusba gy?jtötték, mi mindent kínálnak, a vendég válogathat: ha kisiskolásoknak mesemondó kell, az is van, ha népviseleti bemutatóra kíváncsi a turistacsoport, az is, meg minden, ami a falu kultúrájáról képes mesélni.

Mangalicaszalámit, enyhén füstölt mangalica pároskolbászt, sózott fehérszalonnát, bokri juh- és hollók?i kecskesajtot kínálnak az árusok, másutt sztrapacskát, sonkás bablevest. Az érdekl?d?ket elkalauzolják a közeli mangalicafarmra, a még inkább kíváncsiakat a pincesorra.

A Pohánka domboldalán vagy a Nagysz?l?ben, a barackos- és cseresznyéskertekben az idén rossz világ volt – mondja Hajas Pál, a tudós agrármérnök, kandidátus. Sokáig ENSZ-agrártisztvisel? volt, a világot járta. Aztán hazajött, hogy átadja, amit tud. Százhektáros, korszer? technológia szerint való gyümölcsös telepítésével, h?t?ház építésével, mangalicafarm létesítésével alapozták meg az agrárturisztikai fejlesztéseiket a kozárdiak, ebben látják a jöv?t. Felesége, Hajasné Banos Márta polgármester sorolja a vonzó értékeket, a meg?rzött, tiszta környezetet, az óvott faluképet, az ökoturisztikai programokat, mint a séták az andezitbányába, a Hármasforráshoz. És a kulturális, m?vészeti, gasztronómiai rendezvények is már a falu sajátosságai. A magyar vidék értékeinek hírlel?i.

Egész nap megtartja vendégeit a falufesztivál. Este a Szkítia szabadtéri koncertjén ezrek. A száznyolcvanhét lelkes kis falu hogy is adna ki ekkora közönséget, de jött ide boldog-boldogtalan. Mert Kozárd híre sokkal nagyobb, mint a fizikai valósága. Olyan, mint az itt csordogáló Mérges patak: kicsi, ám ha a hegy föltáplálja, nagyra n?.

Én istenem, rendelj szállást, Már meguntam a vándorlást, A vándorlást, a bujdosást, Az idegen földön lakást – szól a népdal Szkítia módra. Szilaj zene. A cseppet sem elkényeztetett vidékhez, Nógrádhoz ill?. És az itteniek makacs megmaradni akarásához.

Várkonyi Balázs