Tisztelt Kozárdi Polgárok! Tisztelt Ünnepl?k!
Szép és szomorú évfordulók és hátborzongató hírek törnek ránk id?r?l-id?re. Házainkon napok óta ismét nemzetiszín? zászlók lengenek, s szívünkben az emlékek és a tisztelet lángja lobog miközben a rettenet borítja kegyetlen fátylát az ünnepre. Emlékezünk az 51 évvel ezel?tti bátor magyar fiatalokra, akik képesek voltak szembeszállni a kegyetlen rákosista diktatúrával és a testet-lelket elnyomorító szovjethatalommal. Meghajtjuk fejünket emlékük és h?si kiállásuk el?tt. Az 1956-os forradalom Magyarország népének a diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezd?dött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkel?k ellenállásának felmorzsolásával fejez?dött be november 10-én. Ez a felmorzsolás jelent meg sajnos újból az ünnep 50. és az 51. évfordulóján is.
Fázós ?szi napokon h?vös szélt?l, es?t?l didereg a testünk, de ha hazatérünk, a család és az otthon melege felvidít bennünket. Így az ’56-os emlékezés során elt?n?dünk a sorson, a diktatúrán és az azt elsöpr? népakaraton. Mi is az a diktatúra? A tankönyv azt mondja, hogy a diktatúra olyan politikai rendszer, ahol az állami f?hatalom (a kormányzati hatalom) a forrása mindennek és nem a népakarat.
Itt állunk kerget?dz?, emlékez? gondolatokkal a csodálatosan megformált kopjafa el?tt, amelyet a pusztító világháborúk kozárdi h?si halottainak emlékére állítottunk. Hat évtizede zúdult országunkra és falunkra a második világháború, amely akkor tíz kozárdi polgár életét követelte. De pusztított a kozárdi családokban a múlt század eleji els? nagy világégés is, amelynek harcaiban öt kozárdi polgár veszett oda örökre. Örökre hiányoztak szüleiknek, családjuknak, szeretteiknek. Édesanyák, testvérek, gyermekek várták reszket? szívvel a tábori postát, mindaddig, amíg a reményük végleg el nem veszett. Szeretteik ma is valahol idegen földben nyugszanak ma is, és ez a kopjafa „… késve bár de törve nem…” otthont ad a h?söknek és lelki megnyugvást kés?i rokonaiknak.
Ha nem akarjuk, akkor is eszünkbe jut sok nehéz, gondokkal sulykolt borongós kép, amit?l manapság didereg a lelkünk, hiszen olyan világban élünk, ahol nem mindig tudjuk, vajon milyen nap köszönt ránk holnap és holnapután. Kozárdon ezt a lelki didergést melengeti az az érzés, hogy az itt lakóknak van szép hajléka, van munkája és napi betev? falata. Igaz, álmainkban elszárnyalunk valami kellemes világba, gondtalan életbe, de a valóságra ébredve mindig visszaszállunk családunkhoz, barátainkhoz, ránk köszön? embertársainkhoz. A kozárdi utcáinkat díszít? szobrok ezeréves történelmünket ívelik át, Árpád vezért?l Trianonon át az Összetartozás felismeréséig. A költ? szavait tolmácsolom ma mindenkinek:
„Amikor úgy érzed, hogy minden elveszett, nincs más csak az összetartás és a szeretet.”
Ezzel emlékezzünk az I. és a II. Világháborúban nagyon fiatalon elesett és ma szellemükben közénk visszatért kozárdiakra: Bagyinszky Ferencre, Bagyinszky Pálra, Bencsik Mihályra, Forró Józsefre, Kovács Istvánra, ifjabb Bagyinszky Ferencre, Bagyinszky Jánosra, Fekete Györgyre, Fekete Istvánra, Fenyves Józsefre, Fülöp Jánosra, Hajas Istvánra, Homoga Józsefre, Kómár Gézára és Takács Pál.
Neveiket ?rzi ez a két nemzetiszín szalag, amelyet a mai ifjú kozárdiak kötnek fel erre a szép kopjafára. Nyugodjanak békében maguk, családjaik és drága hazájuk dics?ségére.
Köszönet Nagy István székelyföldi fafaragónak a szép munkáért, a farönköt adományozó HM Budapesti Erdészeti Zrt-nek, személy szerint Dr. Keresztes György vezérigazgató-helyettesnek és az emlékm? felállítását támogató kozárdi polgárnak.
Dr.Hajasné Banos Márta, Polgármester
