Élet az élet után

2007. szeptember 24

Ez a halál völgye – mondja egy jóember, mutat körbe, én meg azt gondolom, nem, ez az élet völgye itt, a neve is azt mondja, hogy Almavölgy, ahol mosolygó, piros gyümölcs terem, kár, hogy egy szem nem sok, annyit se látni.

Falunap van Kozárdon. Az emberek a hatalmas tisztáson vigadnak, több ezren. A sokadalomban rengeteg kisgyerek meg jó arcú feln?ttek, és az öregebbje is itt van, persze. A látványhoz a szemközti hegyek kölcsönzik a meseszép kulisszát. Idilli kép Magyarországról, a nógrádi szegletb?l. Csak az a vészjósló károgás ne hallatszana, az a szó ne dübörögne a dobhártyámon, halálvölgy, halálvölgy.

Balra hatalmas almáskert, itt teremne a sok mosolygós gyümölcs, ha teremne, ha nem rabolta volna meg a fa kincsét a sunyin érkez? fagy azon a májusi hajnalon. Elvitte vele sokak álmát is. De most mégis élet van ebben a völgyben, mulatság, közösségi rituálé: egy falu életerejének megmutatása. Az életer?t pedig legjobban a pusztulással való szembefordulás, a dac táplálja.

A szüreti felvonuláson a kisbíró kihirdette, amit hirdetni illik, és amit nem, azt is. Például hogy szüretid? van szüret nélkül, sz?l?ünnep sz?l? nélkül, mert miért is hagyta volna meg azt a könyörtelen fagy, ha vitte az almát, a barackot, körtét, köszmétét, mindent, ami az útjába került. De mégis, csak azért is, itt állja most körbe a bográcsot a nép. Eszik jóíz?en, meg iszik is, naná, hogyne inna, ha lassan már csak a búfelejt? segít. Múlatja az id?t zeneszó mellett. Jókedve nem mesterkélt, még ha nincs is sok oka az örömre, de ünnep van, a hetedik nap tisztasága járja át, és oldódnia kell, hogy kibírja, amit a többi nap rámér. A tervszer? veszteséget, a kiporciózott kínlódásadagot meg a sz?kre szabott vigaszt.

Rosszkedv? ország jókedv? ünnepl?i vannak itt. Nem tudom, mi adja ezt a készséget, a keljfeljancsi-ösztönt, a túlélés képességét, de megvan itt minden, ami egy egészséges ország ép lelkület? embereinek szükséges. Itt a dologid? dologgal telik, a pihenés órái pihenéssel, az ünnepek meg ünnepléssel.

Fordított világ, az bizony. Ebben a faluban ugyanis nincsenek munkanélküliek. A foglalkoztatás teljes. 2007 Magyarországában már maga ez is az abszurditás! Nincs elvándorlás, ellenkez?leg, szerény gyarapodás. Helyi értékben gondolkodók munkájának eredménye a szoborpark, a hagyományokat hirdet? faluház, benne a tradíciót éltet? kápolna. Imádságra is hívogat, a léleknek és a szellemnek ad teret, kényelmet. Nyugalmat és biztonságérzetet. Mint az egész falu.

Honlapján a vendégcsalogató szavak: "Kozárd. Egy aprócska falu a Cserhát alján. Egy zöld völgyben megbúvó gyöngyszem a Palóc Út déli kapujában. Kozárd. 1000 év Küzdelem, Hagyomány, Megújulás és Remény. A küzdelmesen él? falu modellje Magyarországon. Kozárd." Így vallanak magukról, némi pátosszal, kedves elfogultsággal. És fönt olvasható a jelmondatuk: "Álmodj Új Világot, Egy Még Szebb Valóságot!"

Rosszkedv? ország kevésbé rosszkedv? emberei mernek tehát álmodni, tervezni, jöv?ben gondolkodni. Visszaigazolásként megkapják a legnagyobb elismerést. Azt, hogy egy kicsike, kétszáz lelkes kis falu ünnepét ezrek, nem túlzás, vagy tízezer ember tiszteli meg.

Életjelek a halálvölgyben. Vigasság a pusztulás helyén. Ahol tavasszal a fagy volt az úr, a nyers er?, és pusztította, ami kenyeret ad az ittenieknek, ott most egy közösség magát, a maga örömét mutatja. Ünnepét kínálja föl szokatlan alternatívaként. Valóságos provokáció ez! Nem gondol most megcsappant jövedelemre, csökken? esélyre, leszakadó vidékre, megtört életer?re, fogyó kedvre, sz?kül? lehet?ségekre. Nem a távoli valóságra figyel, a saját létezésének kereteit próbálja a végs?kig tágítani. Itt akar otthon lenni. Ezt, e sz?köcske teret akarja magának komfortossá tenni.

Kedd van, az elmúlt hétvége távolodik, a kozárdi falunap is csak emlék marad meg példa: arra, hogy van élet a pusztulás után. Tudvalev?, hogy a tavasszal tetszhalottá lett rügy jöv?re új életet hordoz majd.

Kedd van, dolognap, a kozárdiak makacssága, szorgalma, állhatatossága kéne most a városi létbe kényelmesedett sokunknak. Gyakrabban kéne kimozdulni, valóságban mártózni, életörömöt meglesni, életkedvet mintázni – az élet völgyében, amit az ottaniak der?látása avat azzá, az az optimizmus, ami nélkül aligha bírjuk ki jöv?ig, hogy 2010-r?l már ne is beszéljünk.

Várkonyi Balázs, vezet? szerkeszt?